2009. március 6., péntek

Az ezer tó országa


Finnország az évszakok földje. Kék és fehér zászlaja hófehér telekről és a nyár kékvízű tavairól mesél. A kettő között ott a drámai tavasz, mikor hetek alatt minden zöldbe borul; valamint az ősz, annak vöröses-barnás forgatagával a város terein.

Finnország csak 1917 után vált függetlenné. Előtte idegen országok irányították - Svédország, majd Oroszország -, könnyáztatta történelmüket a túlélésért folytatott küzdelem határozza meg. Finnország minden bizonnyal Skandinávia legkevésbé megértett és kultúrálisan legelhatároltabb országa.

A finn nyelvet a svédek egészen a XIX. századig tiltották, mikoris Elias Lönnrot 1835-ben megírta a Kalevalát, a finn népmesék gyűjteményét, mely gyorsan meghatarozó alapjává vált egy tisztán felismerhető finn nemzeti kultúrának. A műre hatással volt a nemzeti romantika mozgalma a műveszetben, mely a XIX. század második felétől kezdett felvirágozni. Ehhez járult hozzá Jean Sibelius zenéje, mely az oszágnak egyéni hangott adott.

Finnország nagyrésze sík terület, tavakkal és erdőségekkel borítva, ám ennek ellenére területe jól elkülöníthető részekre osztható. Délen található Helsinki, harmonikus építményeivel és múzeumaival; a nagy kiterjedésű, tavakkal teli régió a fővárostól északra az ipar és a turizmus központja; Ostrobothnia nyugatra homokos tengerpartjairól és elbűvölő, régi épületeiről híres, e régió a finn kisebbségnek otthona is egyben. A messzi északon található Lappföld, a kirándulók álma, annak zubogó folyóival, magányos vízeséseivel, egyedi számi kultúrájával és a szintén híres világos éjszakáival. Leginkább Finnország ezen része hasonlítható a Sibelius művében bemutatotthoz, mely feledhetetlenül fennséges.

Finnország erdőségekkel és mocsarakkal borított föld, több mint 50 000 tóval és ezernyi szigettel; szinte elég ahhoz, hogy minden finn családnak jusson egy sziget vagy tó, bőven hagyva helyet az idelátogatók számára is. A tavak majd 10%-át borítják a teljes területnek; a legnagyobb tó, a Saimaa, dél-keleten, hozzávetőlegesen 4 400 km2-et foglal el. Finnország tavai nem túl mélyek, mégis az átlagos mélység eléri a 100 m-t.

A tájkép délen általában sík, mely fokozatosan emelkedik, észak-nyugaton, közel a norvég határhoz vannak magas csúcsok is, mint a Mount Haltia, Finnország legmagasabb hegye (1 328 m). Finnország számos folyója közül a leghosszabb a nyugati parton talalható Kemijoki (512 m), mely a Bothania-öbölbe ömlik.

Finnország felszíne alatt elterülő kőzetréteg egy óriási gránitlap, melynek keletkezése kb. 4 600 évvel ezelőttre, a Prekambrium korra tehető. A jégkorszak jelentős nyomokat hagyott ország felszíneben. Ahogyan a jég vonult vissza, számos helyen hagyott maga után homokos és kavicsos üledékből képzett gerinceket. Ezek közül a legnagyobbak délen található Salpausselkä ormai. A masszív jégtakaró súlya alól felszabaduló területek a mai napig fokozatosan gyarapodnak; tulajdonképpen az egész ország veszélyeztetve van a növekvő tengerszint által, mely minden évben kb. 9 mm.

Az olvadó jég sok agyagot, iszapos hordalékot is hagyott maga után, melynek köszönhetően Finnország gazdag termékeny talajban. Az mocsaras északi harmad tőzegréteggel borított, mely jellemző az ország területének kb. 30%-ára.

Finnország közelsége a Sarkkörhöz okozza a jellemzően meleg nyarakat és a hideg teleket. Nyáridőben a hőmérő higanyszála akár 30 ˚C-ig is emelkedhet, még a legészakibb részen, Lappföldön is. Ilyenkor Finnország vezet a legmagasabb átlaghőmérséklettel Észak-Európában, Hollandia és Belgium mellett. Télen a hőmérséklet gyakran -30 ˚C alá esik, februárban általában -30 ˚C és -15 ˚C között ingadozik.

Meglepően kevés eső esik Finnországban. Az éves csapadékmennyiség mintegy 30-40%-a hó fomájában hullik. Novembertől áprilisig az ország nagy részét fehér hótakaró borítja; Lappföldön a tél már októberben elkezdődik és egészen májusig kitart. A száraz levegő valamelyest elviselhetővé teszi az alacsony hőmérsékletet. A tavasz későn jön, ám ha megérkezik, a hó hihetetlenül gyorsan olvad el; az ősz pedig nagyon színes – különösen Lappföldön –, mikor az első köd megcsípi a leveleket, az erdők sárga-vörös-barna tengerként tündökölnek.

A téli sportok kedvelői legjobban teszik, ha március közepe és április vége között látogatnak ide. Nyáron – érdemes megjegyezni – a finnek többsége szabadságra megy és a legkedveltebb helyek igazán zsúfolttá válnak – szóval amennyiben lehetséges, a látogatást ezen időszakon kívülre tervezzük.

Nincs a világon olyan ország, melynek több mocsara van, mint Finnországnak; ez egy olyan ismertetőjegye, mint a finn tavak. Az ingoványokon terem – elmaradhatatlan szúnyoghadak kíséretével – a mocsári hamvas szeder, melyet learatnak és különleges likőrt készítenek belőle.
Az ország nagyrészét tűlevelű erdő borítja, de délen található néhány lombhullató fafajta is, mint a nyírfa, a juharfa és a szilfa. Finnországban a tűlevelű fák nagyrésze lucfenyő. A növényzet nem túl változatos, viszont néhány ehető gomba fajta és sokfajta bogyósnöveny is van az erdőkben.
Reduced: 78% of original size [ 650 x 296 ] - Click to view full image

Finnország állatvilága ‘él és virul’: az erdőkben medvék, rozsomákok, jávorszarvasok és hiúzok élnek. A jávorszarvas, mely egyszer már majdnem kihalt, újra elszaporodott, olyannyira, hogy a jelenlegi állományból évente 50.000-et ki kell lőni. A vadon élő rénszarvas eltünt, az északon megmaradt egyedeket háziasították, jelenleg 200.000 él belőlük Finnországban.

A szigetek partvonala nagyszámú tengei madárfaj otthona, főkent a sarki csérnek, a fekete hátú sirálynak és még pár vizimadár fajtának, melyek az ország belsejében lévő tavak környékén élnek. Számos halfajta él Finnországban, mint pl. a lazac, a csuka, a pisztráng, az igen kedvelt fehérhal és a balti-tengeri hering.

Lehetetlen tökéletesen leírni a fehér éjszakák értékét, míg el nem töltöttünk ott előtte egy teljes finn telet. Június és július alatt, mikor a nappalokat és az éjszakákat csak az alkony egy rövid szakasza választja el délen, és a Nap sosem nyugszik le északon, a természet gyorsan kitalálja, mit is veszített a téli hónapok alatt. Az évnek ez az időszaka különleges atmoszférával bír, ahogy a folyók partjain és a szigeteken öröm tüzek lobognak, melyek a finn babona szerint a sikeres őszi betakarítást segítik.
Kaamos a finn neve azoknak a hosszú sarki éjszakáknak, mikor a nap a horizont alatt mozog, s a hold illetve a csillagok fénye sajátos alkonyi derengést alkotva tükröződik a hórol.

A sarki fény (aurora borealis) egy elragadó természeti jelenség. A számik úgy gondolták a fényjátekot a holtak szellemei csinálták; ma már tudjuk, hogy a légkör pozitív töltésű részecskéi (protonok és elektronok) és a magasabban fekvő atmoszférikus részecskék kölcsönhatása okozza. Az ionok különböző hullámhosszú sugárzást bocsátanak ki, jellegzetes színt adva a sarki fénynek (vöröses és zöldes-kék). A tudományos vizsgálattól eltekintve is klassz látványosság a megfigyelése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése